Sámánizmus I.

2011.05.13. 16:00

Sok mítosz övezi a sámánok személyét. A Sámánok elsődleges szerepe a közvetítés a szellem világ illetve az élők között, de ugyan úgy tekintették őket gyógyítóknak is.
Minden kultúrában ahol jelen van a sámán különböző feladatokat tulajdonítanak személyének, a szellem világgal való kapcsolat szinte mindenhol megjelenik de ugyan úgy akárcsak a vadászat sikerességét vagy a jó időjárás őrző személy.


Az első sámánok megjelenéséről viták folynak, feltételezések szerint már az őskorban lehetséges volt de inkább a bronzkor és vagy az újkorban tartják valószínűnek az első sámánt.
Rengeteg népnél jelenik meg a sámánizumus(magyar,szamojéd,lapp,ngnaszanok).
Az utolsó gyakorló sámánt a Ngnaszanoknál jegyezték fel akinek az életét még az 1970-es években rögzítették.

Ugy tartják hogy a sámánok képesek kilépni a testükből és egy spirituális utazást tenni felső világba a Világmindenség minden régiójába. Az úgynevezett "révülés" állapotát csak felügyelet mellett végezhették mert hatalmas veszélyei lehetnek a szellem megszállásának mint az elme megbomlása vagy a sámán halála. A révülés állapotát különböző gyógyitalokkal illetve ritmikus dobolással érik el ami teljesen tranzba ejti a sámánt.
A sámánokat születésüknél választják ki, valamilyen külső ismertető jegy alapján ez lehet hogy ha születéskor a gyermeknek 6 ujja van illetve ha látomásai vannak, különös lényeket lát, több foga van, több bordája. 
Hiedelem szerint a szellemek feldarabolják a sámánt hogy meggyőződjenek róla hogy tényleg több csontja van e illetve hogy a teste külön tud e válni a szellemétől.
Itt is megtalálhatóak az "Öreg" istenek akárcsak az állat istenek és a holtak lelkei is.


Sok dolgot lehetne még írni a sámánizmusról illetve a sámánokról, de ezt, majd egy másik postomban fejteném ki. 


 

Vérfarkas

2011.05.13. 12:00

 

A vérfarkas olyan emberi lény aki valamilyen átok folytán átalakul így hagyva maga mögött az emberi józanságát. A farkas ember történeteket szinte minden országban megtaláljuk ahol írott történelem van, ám olyan helyeken ahol nem élnek farkasok is van hozzájuk hasonló történet. (Brazíliában jaguárember, Japánban rókaember)

 

A mondák szerint a vérfarkasok megkülönböztető jelzést "hordanak" magukon mind farkas mind emberi alakjukban mint például az összenőtt szemöldök, imbolygó járás. Egy orosz babona szerint a vérfarkasoknak emberi alakjukban sörte nő a nyelvük alatt.Mondák szerint a farkasember nem sokban különbözik az igazi farkastól csak nincsen farka, emberi szeme van és néha emberi hanggal is bír. Vissza alakulások után visszahúzódónak és gyengének tartják.A középkorban elterjedt mondás volt hogy a vérfarkas megeszik a frissen eltemetett holttesteket.A szerb mondák vulkodlakjai évente összegyűlnek egy téli éjszakán, ahol közösen egy rituálé keretésben leveti farkasbundájukat és a fákra akasztják, majd kölcsönösen elégetik egymás bundáját, ezzel szabadítva meg társukat az átoktól. A haiti mondák szerinti jé-rouge-ok az éjszaka közepén felriasztják a gyermekes anyákat és elkérik gyermeküket, melyre a félig kába nők néha igent mondanak. ....

Hogy hogyan is válhat valaki vérfarkassá? Ennek az évszázadok során rengeteg módját írták le. A legegyszerűbb ha az ember meztelenre vetkőzik és egy farkas bundából készült övet csavar a dereka köré, máshol a farkas egész bundáját említik. Valahol az egész testet kell mágikus kenőcsökkel bekenni. Esővizet inni egy állat lábnyomából, ezt is hatásos módszernek tartották. 
Gyenge pontjaiknak a a 19. századtól az ezüstöt tartják. Nem hatnak rájuk a vallási ereklyék mint a szentelt víz. Néhány monda szerint a rozs és a fagyöngy távol tartja őket.
Gyógymódok. Európában 3 módszert tartottak számon mint például az ördögűzést vagy sebészeti módot. Dániában úgy tartották hogy meggyógyul az áldozat ha jól leszidják.
A magyar néphitben úgy tartják hogy egyes pásztorok képesek önszántukból átalakulni.
Az átalakulás képessége már csecsemő korban kialakulhat a bába felelőtlensége miatt.
Nem sok konkrétum van erről a mítoszról, fölleg napjainkban. 
 

 

Jeti

2011.05.12. 16:00

Állítások szerint a Himalájában élő főemlős szerű élőlény. Neve a tibeti yeh-teh-ből alakult ki aminek a jelentése: kicsi, emberszerű állat.
Sok nyom maradt a jeti után mint fészkek, lábnyomok. Egyesek arra következtetnek hogy egy ismeretlen főemlős vagy egy medvefajta lehet.
Az oxfordi Brook Egyetem kutatói megvizsgáltak az egy jeti állítólagos élőhelyén található szőrszálat és egyetlen ismert fajhoz sem tudták csatolni a vizsgálat eredményeit.


A Himalájában élők évszázadok óta ismerhetik ezt a lényt. 1832-ben B. H. Hodgs beszámolt egy lehetséges jeti észlelésről mikor is Nepálban utazott a benszülött kísérői egy magas két lábon járó lényt láttak akinek hosszú szőre volt és félelmében elmenekült. Hodgs nem látta a lényt de azt hitte csak egy orángután volt.
1889-ben egy britt tiszt lábnyomokat talált a hóban India területén egy hegyen. 
1913-ban Kínai vadászok arról számoltak be hogy megsebesítettek és elfogtak egy ember szerű lényt. Állítólag 5 hónapig tartották fogva míg végül elpusztult. Elmondások szerint a lény rendkívüli erővel bír, majom szerű arca van és hosszú szőre.

Howard-Bury brit hegymászó 1921-ben a Mount Everest mászása közben furcsa alakokat vett észre a havas tájon, mire odaértek az alakok eltűntek de hatalmas lábnyomokat hagytak hátra. 
Alan Cameron szintén a Mount Everest mászása közben(1923) néhány hatalmas sötét alakot pillantott meg a távolban egymás mögött menetelve. Pár nap múlva oda érve megdöbbentő felvételeket készítettek a helyszínről és a különös nyomokról.













Sir Edmund Hillary megpróbálta kideríteni ennek a történetnek a végét és kutatásba kezdett a Himaláján. Talált egy hatalmas koponya csontot és néhány nagy lábnyomot.

Lehetséges egy eddig ismeretlen főemlős létezése aki teljesen alkalmazkodott a Himalája vagy a Mount Everest kegyetlen időjárásához? Vagy esetleg van aki hobbiból ilyen lábnyomokat gyárt és félrevezet mindenkit? De akkor honnan az azonosítatlan szőrszál?

Chupacabra

2011.05.12. 12:00

1987-ben látták ezt a furcsa lényt Puerto Ricóban, Mexicóban és az Egyesült Államokban.
A név a spanyol chupador de cabras(kecskeszívó) összevonásából ered hogy sűrűn támad meg háziállatokat és kiszívja a vérüket. Külsejére nincs biztos leírás sokan sokféleképp írták már le ezt a különös lényt.

Első támadása során 8 halott kecskét találtak lyukakkal a mellkasukon és a vérük teljesen kiszívva. Pár hónappal később Augusztusban egy szemtanú látta(Madelyne Tolentino) jelentette hogy látta a különös teremtményt Puerto Ricanban ahonnan 150 leölt állatott jelentettek. 1975-ben egy hasonló támadásról számoltak be Moca városában amit csak Moca vámpírjának neveztek. Ezeket a gyilkosságokat egy sátánista ceremóniának könyvelték el, ám számos hasonló mészárlás történt és mindnél egy kis lyukon keresztül szívták ki az áldozat összes vérét.
2004 Júliusában egy Texasi farmer lelőtt egy szőrtelen kutyára hasonlító lényt ami megtámadta az állatait. Később az állat tetemét megvizsgálták és az azonosítás szerint egy prérifarkas volt valamiféle betegséggel megfertőzve(rühös volt állítólag)
Ezt az állatott a szőrtelen kutya,patkány illetve a kenguru keveredésének tartják.

2006 áprilisában Oroszországból jelentették a lényt ami megölt 32 pulykát és kiszívta a vérüket. Később a szomszédos  falu lakói jelentették hogy 30 bárányukat ölték meg és szívták ki szintén a vérüket. 2006 augusztusában Michelle O'Donnell jelentette hogy látott egy "gonosz kinézetű" állatott az út mellett agyarral amit valószínűleg egy autó ütött el. A lényt nemtudták beazonosítani. Nem hasonlított semmilyen kutyára vagy farkasra. 
2007 Májusában Kolumbiában jelentették hogy több mint 300 bárányt ölt meg egy azonosíthatatlan lény. 
Az elfogása.
2010 December 18.-án Kentucky államban Mark Cothren lelőtte és megölte azt az állatott ami állítólagosan félelembe tartotta az embereket. Sok kép készült a lényről és jól dokumentáltak voltak. Úgy írták le hogy nagy füle van szakálla és nagyából macska méretű és van farka. 2010 Júliusába bejelentették hogy a Chupacabra meghalt. Textól pár km-re azonban jelentettek egy második esetet ahol szintén találtak egy furcsa lényt amit megettek a keselyűk az azonosítás elött.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Chupacabra rengeteg filmben illetve mesében megjelent már(Dexter,Scooby-doo). De vajon lehetséges ez hogy van egy állat aki olyan gyors hogy nem látja senki, olyan jól rejtőzködik hogy több 10 évente nem készült róla bizonyítható felvétel? Vagy csupán egy kutya furcsa betegség által roncsolt kinézete miatt hitték szörnynek? De ha így van mi szívta ki azoknak az állatoknak a vérét? És miért van ennyi jelentés ilyen messzi országokból? Sok a kérdés de az a lényeg hogy te mit hiszel el. 

Loch Ness-i szörny

2011.05.11. 18:49

 Ki ne hallott már volna a skóciában lévő Ness tóban úszkáló lényről.
Nessie akárcsak a többi állat mítoszok "szereplői" a Kriptozoológia témakörébe tartoznak.
Az első történet Nessieről 565-ben íródott Szent Kolumbia elmesélése alapján aki szerint megmentett egy embert a szörnytől. Az ő szavahihetősége azonban megkérdőjelezhető hisz másik legendájában a hangjával ölt meg egy vaddisznót.
Az új történetek 1933. május 2.-án kerültek elő amikor is újra látni vélték a szörnyet és képet is készítettek róla. Ez azonban csak játék hajóra erősített tárgyak voltak közelről fényképezve.
Sokan feltételezik hogy Nessie egy dinoszaurusz faj egyetlen rejtőzködő példánya(plesiosaurus) de mivel minden élőlény öregszik ez a feltételezés csak ugy helytálló ha közben szaporodik és új egyedek jönnek világra.
Legismertebb Nessie fotó az úgynevezz "Sebész fotója" amit Robert Kenneth készített 1934. Április 19.-én. Ez a fotó sokáig egybe függött Nessie nevével sok újság hozta le a képet de mivel Kenneth nem adta hozzá a nevét ezért adták neki a "Sebész fotója" címet de mint késöbb kiderült csak átverés volt az egész.
A készített kép:





















És a készítés módja:





















Sajnos a szaporodás elmélete elképzelhetetlen hiszen egyetlen tetemet sem találtak még a tóban és nem is elég nagy ahhoz hogy egynél több dinoszaurusz elférjen benne.
A víz állomány túl kevés egy ilyen élőlény életben tartásához.
Sokan azt mondják hogy biztos van egy titkos alagút a tóban amin keresztül tud közlekedni a tó és az óceán között. De ez az elmélet is megdőlt mert akkor a tó vizének keverednie kéne a tenger vízzel ez azonban nem mutatható ki.
Skóciában 500 tó van de ezek közül csak 3-ban látták Nessiet, pont azokban a tavakban amiknek a partján erdeifenyők állnak. A tudósok erre egy olyan elméletet állítottak fel hogy az erdeifenyőben több gyanta termelődik mint bármely másikéban és ha egy fa elpusztul, beledől a vízbe és lesüllyed a víz miatt a gyanta buborékot képez amit a fa törzse nem enged kiszabadulni és egy idő után a fa felemelkedik a tó tetejére és ezt nézhetik sokan szörnynek.
1993. június 17.-én Edna Maclnnes és David Mackay szemtanúi voltak az állításuk szerinti Loch Nessi szörnynek:
 „Egy negyven láb hosszú, zsiráfnyakú valami úszkál körbe-körbe a vízben. Egészen jól láttam. Meglehetősen világos barna színe volt. Legalább egy mérföldnyire lehetett tőlem, így is óriásinak tűnt.”
Ugyan azon a napon James Maclntosh és fiával Jimmyvel ment hazafele amikor a fiú rámutatott valami tárgyra a tóban:
Arra figyeltem nehogy nekivezessem a hajót valaminek, így nem tudtam kellőképpen odafigyelni Jimmyre, de amikor felnéztem, a távolban láttam egy barnás foltot, aminek hosszú, zsiráfszerű nyaka volt és lágyan, de gyorsan úszott”

Sok a kérdőjel ebben a történetben sok a szemtanú de egyértelmű felvételek nincsenek, se bizonyítékok. Elképzelhető hogy egy ekkora lény ilyen régóta és ilyen jó rejtőzködő képességgel éljen a tóba? Nos, talán ez örök titok marad.
 

Derbyshire Tündére

2011.05.11. 17:03

 Legelső posztomban egyből egy híres történetről szeretnék mesélni. Pontosabban egy tündérről.
2007-es évben sok híradó számolt be egy mumifikálódott tündér holtestéről amit Dan Beines talált a kutyájával. Épp sétált a két város Duffield és Belper között amikor a kutyája elkezdett ugatni egy pontnál és nem akart elmenni onnan. Dan benézett az üregbe ami elött a kutya állt és bevilágított, egy kicsi alakot fedezett fel, először azt hitte hogy egy csecsemő és ki akarta hívni a rendőrséget de miután látta hogy szárnyai vannak meg gondolta magát. Hozzá nyúlni nem mert ezért egy bottal piszkálta ki. Egy kicsiny mumifikálódott holtest volt, de nem csak egy, több is volt az üregben. Ezen a kis úton az erdőben az ott lakók több furcsaságot is láttak az elmúlt évek alatt. Kis táncoló fényeket amik hirtelen eltünnek a semmibe. 
Az nap este hazavitte feleségével a testet. Másnap már a rendőrség is tudott az esetről ezért kihívták az egy paranormális jelenségekkel foglalkozó szakembert Mr.Bainest aki az üregnél még 20 további holtestet talált különböző mumifikálódási fázisban. Valamelyiknél a köröm is megvolt illetve a szemöldök.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az érdekesség az hogy az embereknek semmi információt nem adtak a többi tetemmel kapcsolatban illetve a megtalálás pontos helyét sem hozták soha nyilvánosságra.
Mindenki azt találgatta hogy ezek a kis lények hogy tudtak annyi éven át rejtőzködni? Talán felvették a környezetük színét? Vagy barlangokban éltek és csak estén ként jöttek elő? Senki sem tudja igazán.
A mumifikálódott testeket antropológusok is megvizsgálták és azt állították hogy igaziak és egy gyermek csontvázához hasonló felépítésű.
Ezek után mindenki csak Derbyshire-i tündérek ként ismerték őket.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mr. Baines készített egy weboldalt a tündérek megtalálásáról de Április elsején egy bejelentést tett közzé.


"Még ha hisztek is a tündérekben - mert én hiszek -, mindig lesz némi kételkedés bennetek, hogy vajon amit láttok valódi-e. Azonban a varázslat, melyet a tündérek esetleges valódisága keltett olyan dolog, amire emlékezni fogtok egész életetekben. Alas, a tündér, hamisítvány. Tudásom és hitem, s nem utolsó sorban szorgalmam tette lehetségessé, hogy ilyen egyszerre varázslatos és valóságos dolgot hozzak létre. Szerettem volna, ha a Tündérek létezésének ténye elismerést nyer a modern társadalomban."

A bejelentés után még hónapokig vezető hír volt de Mr.Baines bejelentését miszerint tréfa volt az egész kihagyták mindenhonnan. A modell nagyon precízen megmunkált részletgazdag ezért sikerült annyi embert becsapni de egyesek még ma is hisznek benne és sok olyan levelet kapott hogy ők is láttak valamit repkedni a fák között illetve hogy vigye vissza őket oda ahol találta mert elátkozott lesz.
A "tetem" Április 8.-án 280 dollárért kelt el az e-bayen(52 000Ft.-)

A legutolsó nagy tündér stori egy erdei szállónak a biztonsági felvételéről híres, ugyanis a kamera előtt többször elrepülő fényes kis tündér alak látható.
A videót nem szerkesztették nem változtatták meg, az eredeti felvétel megvan és ugyan ez látszik rajta. Mindenki döntse el hogy mit lát rajta és hogy miben hisz...

 

süti beállítások módosítása